Az ima szükségessége

Ha valaki már haladó a meditációban, akkor nincs szüksége imára. Akkor rájövünk, hogy Isten összes szükségletünket ismeri, és végtelenül jobban törődik velünk, mint ahogy mi törődünk magunkkal. Imára nincs szükség, mert Istenhez tartozunk, az Ő tulajdona vagyunk. Ha minden személyes igényünkről lemondunk, és magunkat teljesen átadjuk Istennek, akkor Ő minket mint sajátját fogad el, és kiválasztott eszközévé tesz.

De amíg nem vagyunk nagyon fejlettek spirituális téren, és nem érezzük Istennel való egységünket, az ima mindaddig szükséges marad. Ha imánk által megkapunk valamit, akkor azt mondjuk a világnak: "Imádkoztam érte, és ezért kaptam meg. Nézzétek, milyen közel állok Atyámhoz." Olyanok vagyunk, mint egy éhes gyerek. Enni kérünk az édesanyánktól, és ő megetet. Az anya magától is adott volna enni, de nekünk örömöt szerez az a tény, hogy mi kérjük az ételt, anyánk pedig teljesíti kérésünket. Ez meggyőzi az értelmünket arról, hogy tényleg törődik velünk. Anyánkkal való belső kapcsolatunk és közelségünk miatt kérhetünk tőle bármit, amit csak akarunk.

Isten feltétel nélkül is megadhatna nekünk mindent, de ezzel nem szerezne nekünk ugyanolyan elégedettséget. Ha egy versenyen végigfutjuk az egész távot, akkor örülünk a végén a díjnak. Nagyon gyorsan futottunk, és mindent beleadtunk, hogy befejezzük a versenyt. És természetesen úgy érezzük, hogy megérdemeltük a díjat. De ha valaki olyan kap díjat, aki csak néző volt, ő nem lesz elégedett, mert nem tett érte semmit, hogy megérdemelje. Isten feltétel nélkül is megadhatna nekünk mindent, de mi elégedettebbek leszünk, ha Ő úgy ad nekünk valamit, hogy imádkoztunk, vagy megdolgoztunk érte.

Mire van szüksége imámnak? Türelem-fára.
Mire van szüksége meditációmnak? Hála-virágra.

Tudnunk kell azonban, hogy amikor imádkozunk, úgy érezzük, hogy mi, mint egyének el vagyunk választva Istentől. Úgy érezzük, hogy mi valahol máshol vagyunk, mint Ő. Ilyenkor nem vagyunk a legmagasabb tudatállapotunkban, amiben érezzük, hogy Isten és mi egyek vagyunk. Ha érezzük, hogy Isten és mi egyek vagyunk, akkor az ima kérdése fel sem merül, mert akkor a mi szükségleteink az Ő szükségletei is.

Azt mondhatjuk, hogy az ima elmélyíti a Supreme-hoz fűződő bensőséges viszonyunkat, míg a meditáció a Vele való egységünket erősíti. Először éreznünk kell, hogy mi és Isten bensőséges barátok vagyunk, csak azután ismerhetjük fel Vele való egység-valóságunkat. Ha meditáció előtt tudunk pár percet imádkozni, akkor képesek vagyunk kifejleszteni bensőséges kapcsolatunkat a Supreme-mal. Aztán meditálhatunk, hogy eggyé váljunk Vele.

A legmagasabb spirituális életben az imát és a meditációt nem lehet összemérni. A meditáció sokkal mélyebb és tágasabb, mint az ima. Nyugaton a keresők figyelemreméltó eredményességgel használják az imát, de az igazi keresőnek, aki el akar jutni a végső Túlvilágba, éreznie kell, hogy a meditáció a magasabb fok az Isten-megvalósítás felé vezető létrán. Amikor meditálunk látjuk és érezzük a Fény és a gyönyör egész univerzumát, és ezzé az univerzummá válunk.