Jól meditálok? - kérdés 2

Amikor meditálunk, és sírunk valami után, kell személyes erőfeszítést tennünk azért, hogy elérjük azt, vagy csak hagyjuk természetesen megtörténni?

Eleinte személyes erőfeszítést is kell tenni, később a dolog természetessé válik. Addig, amíg automatikussá nem válik, személyes erőfeszítést kell tenned. Amikor a sprinter elrajtol a versenyen, a karjai nagyon heves mozgást végeznek. Az elején tudatosan nagyon gyorsan mozgatja a karját és a kezét. De ötven vagy hatvan méter után, amikor elérte csúcssebességét, minden automatikussá válik. Ilyenkor nem kell igyekeznie, hogy a karját mozgassa, az elején viszont igen.

Ez olyan, mint amikor vitorlázol. Indulás előtt megmozgatod ezt a dolgot, és beállítod azt. Az elején mindenféle dolgokat kell tenned. Amíg előkészülsz nagyon dinamikus vagy. De ez csak a felkészülés. A hajó még a part közelében van. Csak amikor már javában úton vagy, akkor vitorlázhat a hajó állandó személyes erőfeszítésed nélkül. A meditációban ez a spontán mozgás a fentről jövő kegyelem műve.

Ha őszinte vagy, azt mondod, hogy Isten kegyelme utad legelején is alászállt. Máskülönben még arra sem lett volna indíttatásod, hogy beszállj a hajóba. De amikor elindulsz, úgy érzed, hatalmas személyes erőfeszítést teszel. De eljön majd az idő, amikor rájössz, hogy ez a személyes erőfeszítés nem más, mint a fentről alászálló kegyelem. Miért kelsz fel kora reggel, hogy imádkozz és meditálj, miközben barátaid még a letargia élvezetébe merülnek. Azért, mert Isten kegyelme leszállt beléd. Tehát minél mélyebbre mész, annál világosabbá válik, hogy Isten kegyelme tesz képessé arra, hogy személyes erőfeszítéseddel haladj. Isten vagy elégedett veled, vagy végtelen könyörületéből segít.

Kezdetben a személyes erőfeszítés alapvető fontosságú, mert akkor még nem érezzük, hogy Isten feltétel nélküli barátunk. Emberek lévén mindig azt mondjuk, hogy ha én adok neked valamit, akkor te is adsz valamit cserébe. Ha azonban én nem adok neked semmit, akkor te sem vagy köteles adni nekem. De Isten nem ilyen. Isten feltétel nélkül ad, akár sajátunknak valljuk őt, akár nem. Ebben a pillanatban talán imádkozom Istenhez, hogy teljesítse a vágyamat. De a következő percben, mikor már teljesítette a vágyamat, azt mondom: "Nincs szükségem Rád. Nem akarok a gyermeked lenni." De Isten nem tudja ezt megtenni. Ő mindig a sajátjának vall minket, bármilyen rosszak legyünk is, mert látja, hogy száz, ezer vagy millió év alatt tökéletessé fog tenni minket. A gyermek kénye-kedvére elhagyhatja a szüleit, de vajon a szülő elhagyhatja-e a gyermekét? Ez lehetetlen! Ugyanígy, én megtagadhatom Istent, örök Atyámat, mert mérges vagyok rá, vagy mert nem teljesítette a vágyamat, de Ő sosem fog megtagadni engem, mert az Ő gyermeke vagyok.

A saját erőfeszítés szükséges. Isten kegyelme nélkülözhetetlen.

A személyes erőfeszítésre tehát szükség van, mert nem érezzük, hogy Isten feltétel nélkül szeret és megáld minket. Ha megérezzük, hogy Ő mindent feltétel nélkül tesz értünk, akkor már nem lesz szükség személyes erőfeszítésre. Az úgynevezett személyes erőfeszítés csak azért annyira fontos, mert nincs meg ez az érzésünk. De ha őszinték leszünk, ha alázatosak leszünk, és főképp, ha tiszták leszünk, akkor érezni fogjuk, hogy Isten inspirált minket, hogy személyes erőfeszítést tegyünk. Tehát kezdettől fogva egészen a végéig Istené az érdem. Kezdetben a fele érdemet magunknak tulajdonítjuk, azért mert felkeltünk imádkozni és meditálni, és a felét Istennek, hogy meghallgatta imáinkat, és inspirált meditációnkban. De ha őszinték, odaadóak és abszolút tiszták vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy az érdem száz százalékig Istené.