A régi könyvekben szó van a náma-rupáról, a névről és a formáról. A szavak náma-rupák, igaz? Az ötletek náma-rupák. Tehát ez nem igazán Isten. Ezek ember által kiagyalt dolgok, olyan valamik, amiket a semmiből hozunk létre. Tehát természetesen a szavaknak önmaguknak, a tárgyi szavaknak, amiket kimondunk vagy leírunk, nincs önmagukban vett jelentése. A jelentés egy mesterségesen kreált dolog. A szóban magában nincs valóság.
Mint tudod, a szemantika tudománya már alaposan a mélyére ásott ennek a kérdésnek. Tudjuk, hogy nem maga a szó, hanem a hozzá kapcsolt képzet okozza a nehézségeinket. A szavak ezen problematikájának spirituális megközelítése az, hogy a formától kell eljutnunk a "forma nélkül valóhoz". A végesen keresztül kell eljutnunk a végtelenhez. Kezdetben formát kell adnunk a dolgoknak. Például kezdetben azt mondjuk, hogy Istennek van alakja. Azután mélyen magunkba merülünk, és látjuk, hogy Isten nem egy emberi lény, vagy egy mentális lény, hanem egy tágas, határtalan tudat. A spirituális úton kezdő kereső számára a forma teljesen szükséges, számára a forma minden. Azután túllép a formán a "forma nélkül valóhoz". Meg tudja szerezni a végtelen tudatot, érezni tudja Istent, a végtelen tudatot. De ugyanakkor Isten, a végtelen lehet véges is. Máskülönben nem lenne végtelen. Azért mindenható, mert ott lehet az atomban, és ugyanakkor a tágas univerzumban is. A formán keresztül kell eljutnunk a "forma nélkül valóig". A végesen keresztül kell eljutnunk a Végtelenhez. Valójában ez az isteni logika. A formának kezdetben páratlan értéke van, a végén azonban nem feltétlenül.
Ugyanakkor nem magának a szónak van valódi értéke, hanem annak, amit közvetít. Bizonyos spirituális szavak fel vannak töltve egy jelentéssel vagy állapottal vagy tudattal, amely több ezer év speciális spirituális használattól alakult ki bennük. Ha egy ilyen szónak mélyen lehatolunk a jelentésébe, és feltárjuk a szó belső lélegzetét, kinyilvánítjuk belső késztetését a külső szinten, akkor a szó mind belsőleg, mind külsőleg betölti rendeltetését.