Magányosság

Néha meditációban elgondolkozom az örökkévalóság érzésén. Azt kezdem érezni, hogy az emberek örökké éltek, és örökké élni fognak. Ez az érzés, ahelyett, hogy örömet és jó érzést okozna, épp ellenkezőleg, gyötrelmet és fájdalmat kelt. Akkor úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok, hogy a saját életemet élem, ami minden mástól különbözik. Úgy érzem, nem maradt számomra világ, hogy az elmém erejével elpusztítottam a világot, és egymagam vagyok. Ez a gondolat jelentős fájdalmat okoz nekem, és szerettem volna beszélni erről a lelkiállapotról. Szeretném tudni, hogy rossz úton járok-e?

Amikor meditációban úgy érzed, hogy egyedül vagy és magányos, ez valójában nem az emberi magányosság. Ilyenkor az Egyedüli Egybe nyersz bepillantást. Ez az Egy áthat mindent. Mi ezt Brahmannak hívjuk - az Egy második nélkül. Amikor úgy érzed, magányos vagy, az valójában öntudatlan egységed az Abszolút Egységgel. De ha a fizikai, a vitális és a mentális lény nem alakult még jelentősen át, akkor fél ettől a szuper-magánytól. Ez valójában nem magány, ez az egység érzése. Látod a valóságot, érzed a mindent átható Egyet.

Nos, meditációdban valójában az történik, hogy törekvésed megszűnik, mielőtt elérné célját, vagy mielőtt megtalálná lakhelyét a célban. Szíved tornyosuló lángja felfelé emelkedik, de van néhány megállás és szünet. Ha fokozatos és állandó emelkedés lenne, és ha szakadatlan volna, akkor tudatod alacsonyabb szintjein nem éreznél magányt. Kérlek, próbáld a törekvésedet mindig megszakítás nélkül megtartani. A belső futónak be kell fejeznie belső versenyét.

Ha spirituális életet élsz, az örökkévalóságban élsz. Ez az örökkévalóság nem problémaként jelenik meg, hanem inspirációként, bátorításként, törekvésként és megvilágosodásként. Az örökkévalóság visz minket folyamatosan halhatatlan Önvalónkba, és ez a halhatatlan Önvaló a valódi Énünk.