SriChinmoy.org
hu More about Sri Chinmoy
x

Reinkarnáció

Azt mondtad, hogy mindannyian fejlődünk és haladunk. De hol kezdődött ez az egész folyamat? Volt kezdet?

Isten gyönyöréből születtünk. Amikor beléptünk a teremtésbe, fejlődésünk keresztülment az alsóbb fokokon, az ásványi életen, a növényi életen, az állati életen. Vannak, akik meg akarnak ölni, vagy bántani akarnak másokat, és mindenféle állati és romboló hajlamot mutatnak.

De a spirituális törekvő esetén ez máshogy van. A törekvő megpróbálja túlszárnyalni alacsonyabb természetét, és próbál tudatában lenni és benne élni isteni természetében, ahol békét, örömöt és szeretetet tapasztal.

Miért hisz az újjászületésben? Én meglehetősen jól tudom, hogy ha meghalok, Istenhez megyek, és kész.

Kedves barátom, ahogyan Ön Istenhez megy, amikor elhagyja a testét, úgy megyek én is. Legyünk bölcsek. A mi dolgunk elmenni Istenhez; az pedig Isten dolga, hogy Önt a Mennyben akarja-e tartani, engem pedig vissza akar-e küldeni a földre, vagy fordítva. A legjobb, ha átadjuk magunkat Isten Akaratának, és hagyjuk, hogy a saját módján teljesítsen be minket. Miután félretettük minden előítéletünket az újjászületés létezését vagy nemlétezését illetően, tegyük az egyetlen jelentőséggel bíró dolgot: legyünk egyek Isten Akaratával és Tudatával.

Amikor a lélek készül újra testet ölteni, kényszerítve van erre, vagy megvan az a kiváltsága, hogy ő hozza ezt a döntést?

Amikor a lélek elhagyja a testet, fokozatosan visszatér saját birodalmába, miután elhagyta a fizikai, a vitális, a mentális és a pszichikai síkot. Senki nem kötelezheti a lelket arra, hogy reinkarnálódjon, kivéve a Legfelsőbb Urat. A Legfelsőbb Úrnak megvan a hatalma, hogy a lelket kényszerítse, de nem teszi. A Legfelsőbb Úr nem kényszerít senkit semmire. A léleknek belső késztetése van, hogy az Istenit itt a földön beteljesítse. Egyes lelkek pihenni akarnak néhány évig, mondjuk tíz, húsz, negyven vagy hatvan évig, míg mások, akik még nem olyan fejlettek, és tele vannak földi vágyakkal, akik be akarják teljesíteni számtalan beteljesületlen vágyukat, hamarabb visszatérnek a fizikai világba. Az biztos, hogy semmi spirituálisat nem fognak beteljesíteni itt a földön. Csak azért jönnek vissza a kinyilvánítás mezejére, hogy számtalan emberi vágyukat teljesítsék.

Meddig kell még újra testet öltenünk?

Ha valaki törekszik, azzal meggyorsítja a megvalósulását. Máskülönben egy mindennapi embernek száz meg száz inkarnációba is belekerül, mire megtörténik a megvalósulás. A törekvők, akik tudatosan a spiritualitás útjára lépnek, és belső sírásuk erejénél fogva megpróbálják megfegyelmezni magukat, természetesen előbb elérik a megvalósulást, mint azok, akik még alszanak, és nincsenek tudatában a belső életnek.