Aggodalom

Nem tudom, mi fog történni velem a jövőben, és sokat aggódom a sorsomon. Helyes ez?

Nem, nem szabad aggódnunk. Korlátlanul bíznunk kell Istenben, Belső Vezetőnkben és spirituális mesterünkben. Éreznünk kell, hogy Isten nemcsak hogy tudja, mi számunkra a legjobb, de meg is teszi, ami a legjobb számunkra. Azért aggódunk, mert nem tudjuk, mi fog történni velünk holnap, vagy akár csak a következő percben. Úgy érezzük, ha mi nem teszünk meg valamit magunkért, akkor ki fogja megtenni? De ha érezni tudjuk, hogy van valaki, aki végtelenül többet gondol ránk, mint amennyit mi gondolunk magunkra, és ha tudatosan át tudjuk engedni neki a felelősségünket, azt mondva: "Légy Te a felelős. Örök Anyám, örök Atyám, Te légy a felelős azért, amit teszek, mondok, és amivé fejlődök", akkor múltunk, jelenünk és jövőnk az Ő gondjává válik. Mindaddig, amíg mi próbálunk felelősek lenni saját életünkért, szerencsétlennek fogjuk érezni magunkat. A rendelkezésünkre álló napi huszonnégy órából még két percet sem tudunk megfelelően használni. Ha érezni tudjuk, hogy Isten tudatos eszközei vagyunk, és Ő a Cselekvő, akkor nem fogunk aggódni a sorsunkon. Nem félünk majd a sorsunktól, mert tudni és érezni fogjuk, hogy az a mindent szerető Isten kezében van, aki mindent meg fog tenni bennünk, általunk és értünk.

Tudatosan ajánljuk fel Istennek létünket magát - amink van, és amik vagyunk. Amink van, az törekvés arra, hogy Isten képmásává növekedjünk, végtelen békévé, Fénnyé és üdvösséggé. És amik jelenleg vagyunk, az csak tudatlanság, a tudatlanság tengere. Ha Istennek tudjuk ajánlani törekvés-sírásunkat és tudatlanság-tengerünket, akkor problémánk meg van oldva. Nem szabad és nem is szükséges aggódnunk a sorsunkon. Önátadásunk segítségével elválaszthatatlanul eggyé válunk Isten kozmikus Akaratával.