Hit (faith)

Beszélj nekünk a hitről.

Először is a hit nem hiszékenység, nem vakhit. Nem jelenti azt, hogy állandóan hinned kell a lehetetlenben. Nem, a hit nem ez. A hit egy spontán érzés. Nincs szüksége emberi igazolásra. A hit a szem, amely látja a jövőt, és mindig összhangban van a magasabb Igazsággal. A hit kapuja mindig nyitva áll a rajta túl található Igazságra, és a hit erejével szárnyaljuk túl magunkat.

Hogyan erősíthetjük meg Istenbe vetett belső hitünket, ha napi életünkben minduntalan rosszallással szembesülünk?

Mostantól fogva, kérlek, érezd úgy, hogy van körülötted Valaki, aki nem akar tőled semmit, csak örömet akar látni benned és körülötted. Van valaki, aki nem akar tőled semmi mást, csak örömöt, belső örömöt és külső örömöt. Azt akarja, hogy mindig az öröm és a gyönyör tengerében ússz. Ha örömben maradsz - itt nem a külső örömre gondolok, arra, hogy elmész ide meg oda, társaságba jársz, és mindenféle dolgot veszel -, hanem ha valódi örömet tudsz érezni, ha képes vagy érezni annak forrását, akkor automatikusan hiszel majd Istenben.

Amikor aggódunk, vagy félünk valamitől, azonnal megpróbálunk egyfajta magunkra erőltetett Isten-hitet teremteni. Ez nem igazi hit. Ha veszélyben vagyunk, azt mondjuk: "Istenem, ments meg, ments meg!" De ezt csak a veszély elhárítására mondjuk. Ez menekülés. Az ilyen hit nem tartós.

A spontán hit abból ered, ha belső örömmel, belső beteljesedéssel rendelkezünk. Minden az emberen belül van - az öröme és a beteljesedése is. Ki ennek a belső beteljesedésnek a birtokosa? Isten. Mi pusztán az Ő odaadó eszközei vagyunk. Tehát ha életünk szerves részeként spontán belső örömet érzünk, akkor hinni tudunk Istenben, a végtelen öröm birtokosában. Mostantól fogva, kérlek, próbáld meg érezni saját belső örömödet. Kérlek, válaszd el belső örömödet a külső történésektől. Csak így tudod erősíteni Istenbe vetett hitedet.